♣♥Sztárok♥♣

Sztárokról a legfrissebb hírek!Első Kézből!:)

sztárok
Feedek
Megosztás
HTML

HTML

VV5: Vera rommá verte Gergőt a párbajon

2012. jan 4.

Hatalmas fölénnyel került vissza a villába az érzékeny lelkű játékos, aki ezzel rendesen felkavarta a Való Világ 5 további életét.

VV5: Vera rommá verte Gergőt a párbajonFotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

A Való Világ 5 alfahímje magabiztosan jött ki a villából, hisz őt várta vissza a villalakók többsége, a párbajon azonban csúnyán alulmaradt, mind a szavazatok, mind pedig a viták terén.

Vera búcsúbeszédét olyan hosszúra húzta, hogy végül nem maradt ideje elbúcsúzni senkitől. Talán már sejtette, hogy felesleges a búcsú. Az eltitkolt előéletű pornófilmsztár a szócsatákat arra építette, hogy az alfahím Seherezádét jól átverte érzelmileg. Gergő kevés dologgal tudott visszavágni, így a legtöbb vitában alulmaradt.

A kortesbeszédeket Fecó és Péter tartották. A dumagép lehengerlő védőbeszédet mondott Verának, még Lilu is megdícsérte a verábális fejlődést. Fecó kitett magáért, hiszen ő volt az egyedüli lakó, aki visszavárta Verát. Peti visszafogott beszéddel próbált segíteni Gergőn, akit szinte mindenki szívesebben várt vissza a villába. Egyedül Attila volt az, aki rendhagyó módon nem mondott nevet a műsorvezető azon kérdésére, hogy kit várnak vissza, mert ő szíve szerint egyik villatársát sem szeretné tovább bent látni.

Úgy látszik kevés volt Dukai Regina testvéréért indított kampánya. A nézők szavazatai alapján az alfahím 67 százalékos szavazati arány ellenében volt kénytelen az utcaajtón távozni, de előtte megígérte Seherezádénak, hogy odakint kampányolni fog érte.

A párbaj során az is kiderült, hogy Gergőt visszavárja exe, akivel ugyan szüneteltették a kapcsolatukat, de érzelmileg nem váltak le egymásról, így nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz a 106 napja szexmentes körülmények között élő játékos első dolga.




0 hozzászólás

Ashley Tisdale máris bepasizott

2012. jan 4.

Ugyan nemrégen ért véget Ashley Tisdale kapcsolata Scott Speerrel, máris új fiúval láthattuk LAX repterén.

Ashley Tisdale máris bepasizott

Ashley Tisdale és Scott Speer közel két év után búcsút intett egymásnak, arra hivatkozva, hogy nem jöttek ki jól egymással az utóbbi időben. A színésznő azonban pár hét után új partnerre talált, mégpedig a Boys Like Girls énekese, Martin Johnson személyében.

Ugyan hivatalosan nem jelentették ki, de a január 2-án készült képek igencsak arra utalnak, hogy a páros egymásra talált. Ash és Martin az LAX repteréről távozott, éppen New Yorkból tértek haza, ahol a szilvesztert töltötték barátaik társaságában. Kéz a kézben sétáltak, ölelgették egymást és nevettek.

Valószínűleg azóta ismerhetik egymást, mióta két éve Ashley szerepelt a Boys Like Girl egyik videoklipjében, amely a Love Drunk címet viseli. Ash többször is említette már, hogy a Boys Like Girls az egyik kedvenc együttesen és Martinnal nagyon jó barátok.

Sokan már december elején elkezdtek gyanakodni, hiszen a páros feltűnően sok időt töltött egymással, ám akkoriban elnyomták a pletykákat azzal, hogy Martin vigasztalja Ashleyt a szakítás miatt. Ez a jó barátság azonban hamar többnek bizonyult.



3 hozzászólás

Selena Demi Lovatóval töltötte a szilvesztert

2012. jan 4.

Selena édesanyja vetélése óta először állt színpadra, méghozzá Love You Like a Love Song és Hit The Lights című dalaival.

Selena Demi Lovatóval töltötte a szilvesztert

Már régóta köztudott volt, hogy Selena Gomez és Demi Lovato lesznek az MTV Special szilveszteri különkiadásának műsorvezetői New Yorkban. A show előkészületeit a helyszínen elhelyezett kamerák segítségével követni is lehetett az interneten, és a felvétel előtt pár nappal a Twitteren keresztül lehetett kérdezni a két tinisztártól. A több ezer kérdés közül kiválasztottak ötöt, majd megválaszolták élőben.

Demi Lovato legújabb dalát, a Give Your Heart a Breaket adta elő még éjfél előtt, Selena pedig pontban éjfélkor énekelte el a Love You Like a Love Song és a Hit The Lights számait összevonva.

Szó esett még a Poscard On The Run programról is, amelyet Selena reklámozott. Ennek keretein belül egy, a közönségből kiválasztott lány lefotózhatta a két Disney-sztárt Selena mobiltelefonjával, amit képeslap formájában néhány szerencsés ember meg is kap majd.



0 hozzászólás

Durva! Akár vagyona felét is elveszítheti válása miatt Katy Perry

2012. jan 4.

Hiába a mindent elsöprő szerelem, a hirtelen jött házasság, a törvény az törvény. Mivel Katyék nem írták alá a házassági szerződést, a kaliforniai törvények alapján a házasság alatt szerzett vagyont el kell felezni, ami azt jelenti, hogy az énekesnő 20 millió fontot kell, hogy kifizessen Russell Brandnek.

Durva! Akár vagyona felét is elveszítheti válása miatt Katy Perry

Alig pár nappal az után, hogy Brand nyilatkozott a Katyvel való házasságáról és a valókeresetet is benyújtották, a 36 éves komikust a Savoy Hotelben látták. Russell próbált minél inkább feltűnésmentes lenni, ennek érdekében nagy szürke sapkát és fekete napszemüveget viselt.

A hivatalos papírok leadása előtt, amelyben kibékíthetelen ellentétekre hivatkozott, egy fiatal nővel látták színházba menni, mellesleg szemtanúk szerint nem viselte a jegygyűrűjét. Azt, hogy a későbbiekben a szállodában az a bizonyos nő vele volt-e, nem tudhatni, mivel ott már egyedül látták a komikust.

Hirtelen jött szerelmük és gyors házasságuk ideje alatt többször felröppent a hír, hogy szakítottak, de a pletykáknak bizonyuló híreket mindig tagadták. Sajnos most már hivatalos a dolog, sőt karácsonykor is nélkülözték egymást, ugyanis Katy Hawaiin karácsonyozott, Russell pedig Londonban.

Ha az anyagi oldalát nézzük a házasságnak, Katy akár vagyona felét is elveszítheti. A kaliforniai törvények alapján, ha nem írják alá a házassági szerződést, akkor a házasság ideje alatt megszerzett vagyont el kell felezniük. Mivel Katyék ezt nem tették meg, a törvény rájuk is vonatkozik. Így Katynek 20 millió fontot kell Russellnek fizetnie. Másik kérdés, hogy Russell elfogadja-e az összeget?



3 hozzászólás

Lady Gaga újabb kislemezzel készül

2012. jan 4.

Lady Gaga 2012-ben sem áll le a folyamatos munkával. A heti botrányai mellett igyekszik népszerűsíti a májusban megjelent nagylemezét, miközben egyre több kislemezzel árasztja el a boltok polcait.

Lady Gaga újabb kislemezzel készül

A botrányhősnő, Lady Gaga jövőre sem áll le a folyamatos munkával: amellett, hogy elkészítette legújabb klipjét és új dalt adott ki karácsonykor, most úgy tűnik, érkezik legújabb kislemeze is, mely valószínűleg a Black Jesus † Amen Fashion lesz.

Black Jesus. Lehet, hogy részeg leszek, és veszekedni fogok veletek, de ez a legjobb dal az albumon! #amenfashion, irány a lejátszó!” – tweetelte Gaga profilján keresztül. A popdíva üzenetéből következtethetünk arra, hogy ez a dal lesz a The Edge Of Glory énekesnőjének az új kislemeze, ugyanis az előző, külön megjelent dalait is a kedvenceiként emlegette.

Abból is következtethetünk az új kislemezre, hogy a Born This Way: The Remixes albumon a Lady eddigi kislemezes dalai sorba vannak állítva, és a Marry The Night után rögtön a Black Jesus † Amen Fashion dal hallható.



3 hozzászólás

Joe Jonas éjjel-nappal bulizik

2012. jan 4.

December 26-án látott napvilágot a Disney egykori sztárjának harmadik dala, mely a Party After Party címet kapta.

Joe Jonas éjjel-nappal bulizik

Az énekes legújabb szerzeménye a Jonas Brothers hivatalos oldalán debütált. A Party After Party december végén jelent meg. Az új szám érdekes módon nem a tavaly megjelent első önálló korongján, a Fast Life-on hallható, hanem teljesen újról van szó.

Joe-nak eddig két kislemezes száma volt, az egyik a bemutatkozó See No More, mely óriási sikert hozott, majd pedig nem sokkal később a Just In Love látott napvilágot, ami nem aratott akkora sikert, ugyanis sok rajongó elítélte a hozzá készített videoklipet. Azt egyébként még nem lehet tudni, hogy az új szerzeményhez készül-e kisfilm.

Attól függetlenül, hogy a Jonas Brothers idén új albummal és dalokkal tér vissza, Joe Jonas úgyanúgy tevékenykedik egyedül a zeneiparban, mint eddig.



3 hozzászólás

Justin Bieber az újévet is dallal köszönti

2012. jan 4.

ustin Biebernek és Will Smith fiának, Jadennek korábban is született egy közös daluk Never Say Never címmel. Most újabb közös produkcióval köszöntötték az újévet.

Justin Bieber az újévet is dallal köszönti

Justin Bieber idén rengeteg ünnepi dallal tartotta magát a köztudatban, melyek legfőképp – illetve csak és kizárólag – karácsonyi dalokból álltak. Most, hogy vége az ünnepeknek, a kanadai tinisztár úgy gondolta, hogy szilveszterre sem hagyhatja ki az alkalomhoz illő dalt, melyet Jaden Smith-szel vett fel. Ki tudja, talán a következő Bieber-dal a húsvéti nyúlról fog szólni.

A szám címe – alkalomhoz illően – Happy New Year, azaz Boldog új évet. A dalban hallani lehet, hogy mind a két popsztárnak sokat mélyült a hangja a Never Say Never óta, és ezt a változást főleg Jadennél lehet észrevenni.

„Köszönök mindent a 2011-es évnek, legyen még jobb a 2012! #boldogújévet” - írta Justin Facebook- és Twitter-oldalán.

Az év utolsó napján Justin a Dick Clark New Year's Rockin' Eve nevű rendezvényén lépett fel a Times Square-en, New Yorkban, éjfél előtt pár perccel, méghozzá Carlos Santana Grammy-díjas mexikói latin rockzenész és gitárossal, és előadták a Beatles népszerű slágerét a Let It Be című dalt.

 



3 hozzászólás

Rihanna váltja Megan Foxot

2012. jan 4.

Rihannát most láthatjuk először új frizurájával az Armani reklámjában, mely igencsak eltér a Megan-változattól.

Rihanna váltja Megan Foxot

Megan Fox tavaly mindössze egy bugyiban rohangált az Armani divatház kedvéért, ám a 2011-es őszi–téli reklámfilmben a barbadosi énekesnő nem mutat ennyit a magából, és a promó is inkább az énekesnőről szól, mint a testéről, hiszen a sztár személyiségén és új, szőke rövid haján van a hangsúly. Ezzel talán a Megan Fox-komplekust szeretnék oldani, hiszen Rihannának nincs olyan izmosan karcsú teste, mint a Transformers egykori sztárjának. Azért most is van egy-két melltartóvillantás, de nem ezek a jelenetek kapták a főszerepet.

Az új kampány azért lesz érdekes a közönség számára, mivel az énekesnő most mutatkozik először ezzel a frizurával, ráadásul az Armani ismét jól választott, hiszen Rihanna 2011-ben az egyik legnépszerűbb sztár volt. A reklámfilmet egyébként New Yorkban forgatták, és Johan Renck rendezte.




0 hozzászólás

Megjelent VV Béci új dala

2012. jan 4.

Young G, azaz VV Béci újév alkalmából megajándékozta rajongóit egy vadonatúj dallal.

Megjelent VV Béci új dala

Rácz Béla, azaz Young G 2012-ben sem hagyja rajongóit új dalok nélkül. Sőt, igazán most fog beindulni zenei karrierje, hiszen februárban érkezik vadonatúj klipje is.

Béci a mai nap folyamán töltött fel egy új zenét a YouTube-ra, amit néhány perccel ez után már 620-an lájkoltak is. Az új dal kicsit lájtosabb lett, mint az előzőek, de ugyanakkor ez is slágergyanús, hiszen a rajongók tetszését máris elnyerte.

A zenei része Dükihez köthető, hiszen ő Béci zenei producere, a szöveget pedig saját maga írta.



0 hozzászólás

A VIVA TV, ahogy még sosem láttad!

2012. jan 4.

Hazánk piacvezető zenetévéjének budapesti stúdiójába látogatott el a népszerű életstílus magazin, a legtöbb kábelszolgáltató kínálatában megtalálható csatorna székházában Iszak Esztiék az élő adásra készültek, és közben befutott Lola is.

A VIVA TV, ahogy még sosem láttad!Fotó: Trendmagazin

A Dorottya Udvarban, gyönyörű környezetben dolgoznak a VIVA TV munkatársai – derül ki a Trendmagazin cikkéből. Az országosan ismert zenetévé irányítói vezették körbe a lap stábját, akik benéztek a stúdióba és megtekintették a vezérlőt is. A fotók alapján jól látható, hogy egy modern és fiatalos környezetben dolgozik a csapat, ahol a folyamatos pörgés mindennaposnak számít. A folyosón elfoglalt tévés szerkesztők egyeztetnek, a sminkszobában mindig ül egy-egy sztár, a munka sosem áll meg.

„Fontosnak tartom, hogy bemutassuk azokat a médiumokat, amelyek hatással vannak a fiatal generációra, a VIVA TV pedig piacvezető hazánkban, így nem volt kérdés, hogy megnézzük kik ők valójában és merre tartanak” – mondta Hennel Ádám, a Trendmagazin főszerkesztője.


Iszak Eszti épp az Interaktívra készült

A cikkben nyilatkozik Szalai Kata, a VIVA TV műsorokért felelős menedzsere, aki a csatorna sikerének titkáról és a jövőbeli tervekről is mesélt, továbbá szóba került az is, hogy milyen eszközökkel próbál a csatorna segíteni a rászorulókon.

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen lehet a VIVA TV a színfalak mögött, akkor nézd meg a Trendmagazin összeállítását!



3 hozzászólás

2011 legnagyobb villantásai

2012. jan 4.

Bizony, a sztárok is bakiznak, idén pedig nem is kevés alkalommal hibáztak. Összeszedtük a 2011-es év legnagyobb villantásait.

2011 legnagyobb villantásai

Minden évben hangos pár napig a sajtó a sztárok mellényúlásai miatt, idén azonban szinte minden hétre jutott egy olyan celebritás, aki hatalmasat bakizott egy koncerten, a szupermarket előtt vagy mondjuk a saját otthonában. A hírességek sokszor úgy vélik, még a falatnyi ruhadarabokba is be tudják préselni magukat, így a legtöbb villantást idén többnyire a szűk ruha okozta, de előfordult, hogy a szél is a lesifotósok oldalán állt – akik persze minden pillanatot rögzítettek.

Annyi bizonyos, hogy a 2011-es évet aligha fogjuk elfelejteni a híres cici- és bugyivillantások miatt, amelyeknek hála Hollywood csillagai legközelebb kétszer is megfontolják, hogy milyen ruhát öltenek magukra.

Idén, mondhatni, Emma Watson volt a „legszerencsésebb”, hiszen egy bugyi- és fenékmutogatással megúszta az idei évet. A Harry Potter sztárját egy londoni bevásárlóközpont előtt kapták lencsevégre augusztus 6-án. A színésznő olyannyira sietősre vette a tempót, hogy nem törődve a fotósokkal futásnak eredt, ám a ruhája is felcsúszott eközben. Emma próbálta megigazítani a ruháját, ám túl késő volt, így mindenki megcsodálhatta a színésznő fehérneműjét és fenekét.

Selena Gomez volt a paparazzók következő áldozata, aki július derekán igyekezett lazítani egy kicsit az Orlando Hotel medencéje mellett. Szegény énekesnő még a bikinifelsőjét sem tudta anélkül lecsatolni magáról, hogy a fotósok ne vették volna körül, így kénytelen volt minden mozdulatát a legnagyobb figyelemmel végigcsinálni. A Disney-sztár mellbimbója még így is majdnem megvillant, amikor anélkül próbált felkelni az innivalójáért, hogy a felsőrészt visszakötötte volna. Mindenesetre, a lesifotósoknak és a férfi rajongóknak így is teljesült egy álmuk.

Rihanna már nem volt ilyen szerencsés az idén, ugyanis kétszer is alkalma nyílt arra, hogy megmutassa legféltettebb testrészeit. A videoklipjeiben egyre inkább válik magamutogatóvá, és az új botrányhősnőként van számon tartva, de ettől függetlenül még ő is kínos helyzetbe került, amikor egyik fellépésén ruhája félrecsúszott, így mindenki megcsodálhatta a listavezető énekesnő intim testrészét. Az ezt megelőző alkalom kevésbé volt ciki számár, hiszen mindössze egy mellmutogatással lett gazdagabb a New Yorkban megrendezett leukémia elleni jótékonysági gála után.

Lindsay Lohan idén minden negatív tekintetben vitte a pálmát, melyhez természetesen az éves villantása is hozzájárul. A színésznőről a Plum magazin készített fotósorozatot a Raleigh Hotel tetején, ám a lenge ruha és a szél közbenjárása miatt a nyaklánctolvajról meglehetősen pikáns képek készültek. LiLo nemcsak a mellét, de még a bugyiját is megvillantotta, a magaslati levegő miatt ugyanis a ruhája többször is fellebbent. Persze az énekesnő figyelmen kívül hagyta a bakit, így a fotósok percekig élvezhették a látványt, amit Lindsay kivillanó testrészei okoztak.

A megtörhetetlen Disney-csillag, Demi Lovato még egészen új a villantós dolgokban, azonban november végén máris a közepébe vágott. Az énekesnő, mielőtt befejezte volna villámgyors koncertsorozatát, Dallasba utazott, hogy szórakoztassa rajongóit egy felejthetetlen előadással: Lovato sem választott éppen tökéletes ruhát, hiszen felsőrésze elvándorolt a melléről, így mindenki megpillanthatta mellbimbóját. A mindenki alatt tessék a közeli rokonait is érteni, hiszen szinte az egész família az első sorban tombolt.

Tény, ami tény, az egyik legmerészebb eset az egykori végzet gyermekéhez, Kelly Rowlandhez közhető, aki egy fellépésre választott meglehetősen előnytelen ruhát. Nemcsak úgy nézett ki, mint egy szexrabszolga, villantása után úgy is érezhette magát, melle ugyanis saját életet kezdett folytatni. Rowland valószínűleg észre sem vette az aprónak nem nevezhető bakit, ugyanis zavartalanul folytatta az előadást.

Nicki Minaj igazán kitett magáért az augusztusi Good Morning America című reggeli műsorban, ahol nemcsak a nyári időjárás miatt forrósodott fel a levegő. Miközben a Moment 4 Life-ot énekelte, a heves ugrálás közepette kivillantotta bal mellbimbóját, mely csak egy pillanatra, de nagy felfordulást eredményezett a sajtóban. Minaj persze azonnal korrigálta a helyzetet, és folytatta az előadást.

A Mr. Saxobeat énekesnője örömmel mutogatja intim testrészeit, hiszen már Milánóban is megengedte a nagyérdeműnek, hogy bepillantsanak ide-oda. Ám 2011-ben egyetlen villantás köthető a nevéhez, mely során alsó régióját engedte szabad utakra. Ezzel nem is lett volna különösebb probléma, azonban Alexandra Stan elfelejtett – vagy nem akart – fehérneműt felvenni, így igencsak megdöbbentette a közönséget, amikor széttárt lábakkal ugrándozott a muzsikára.

Természetesen nem meglepő, hogy a botrányok királynője uralja az első helyet. Talán Gaga villantása kavarta fel leginkább a kedélyeket idén, ám azt, hogy mit villantott, sejteni sem lehet. Az énekesnő New Yorkban járt egy számára szokványos, ám elöl igencsak felnyitott ruhakölteményben, amely túl sokat engedett láttatni. Sajnos alig kivehető, hogy mi van a lédi lába között, sokan tudni vélik, hogy egy intim piercing lehet.




52 hozzászólás

Megtörtént Baricz Gergő és Kováts Vera első nyilvános csókja!

2012. jan 4.

Gergő és Vera a többi x-faktorossal együtt Miskolcon adtak koncertet, ahol kettejük között elcsattant a várva-várt csók a színpadon.

Megtörtént Baricz Gergő és Kováts Vera első nyilvános csókja!

Az X-Faktor fiatal szerelmespárja, Baricz Gergő és Kováts Vera közt már egy ideje izzik a levegő. Miután nyíltan felvállalták szerelmüket, már az sem volt titok, hogy Gergő Veráéknál töltöti a karácsony egyik napját.

Tegnap a tizenkét döntős Miskolcon adott fergeteges koncertet. Vera és Gergő előadta a rajongók általt nagyon kedvelt közös duettjüket is, aminek már az elején Gergő puszit nyomott Vera fejére. A közönség korántsem gondolta volna, hogy a produkciójuk végén egy hatalmas csók is elcsattan majd, pedig így lett. A dal levezetéseként a romantikus fiú megcsókolta szerelmét, melyet a rajongók hatalmas ovációval fogadtak.



0 hozzászólás

Vidéki esküvőt tervez Britney Spears

2012. jan 4.

Britney Spears vidéki esküvőt tervez volt menedzserével, Jason Trawickkel.

Vidéki esküvőt tervez Britney Spears

Jason előbb Britney barátja, bizalmasa, később partnere lett. A múlt hónapban jegyezte el a pophercegnőt, aki azóta is szívesen mutogatja gyűrűjét, melyet a sztárékszerész, Neil Lane tervezett, és egy glóriát formáz.

A popsztár kerülni akarja a hollywoodi felhajtást, s inkább hagyományos, déli esküvőt szeretne, ahol szűk családi és baráti körben mondaná ki a boldogító igent kedvesének – derült ki az In Touch magazinból.

Az eljegyzés Las Vegasban történt, ahol jelen volt Britney két fia, Sean Preston és Jayden James is, s Britney volt férje és egyben gyermekei apja, Kevin Federline is gratulált a lánykéréshez.




2 hozzászólás

Hien és Caramel nem titkolóznak tovább

2012. jan 4.

Összejött a Megasztár második és negyedik szériájának két énekese. December 29-én zajlott le Caramel koncertje, ahol el is csattant az a bizonyos csók.

Hien és Caramel nem titkolóznak tovább

Nemrég szakított barátnőjével Caramel, ám bánata nem tartott sokáig, ugyanis a tehetségkutató másik felfedezettjénél, Hiennél lelt vigasztalásra.

Csak az Aktívnak adott exkluzív interjút a két megasztáros a friss kapcsolatukról. A Caramelnek december 29-én lezajlott nagykoncertjén az egyik meglepetésvendég Hien volt, és a színpadon még egy forró csók is elcsattant!

Kapcsolatukat a romantikus vallomások és szerelmes pillantások támasztják alá. A két sztár vállalja érzelmeit, de nyilatkozni nem nagyon szeretnének ezután! Sok boldogságot kívánunk nekik!

 




4 hozzászólás

Lady Gaga New York polgármesterével csókolózott

2012. jan 4.

Michael Bloomberg minden évben egy sztárt jeleöl ki maga mellé, akivel közössen együtt nyomja meg az új év kezdetét jelző labdát leengedő gombot. A gombnyomás idén elég forróra sikerült.

Lady Gaga New York polgármesterével csókolózott

Lady Gaga – aki idén máris újabb kislemezzel készül – szilveszterkor szülőóhazájában ünnepelhette az új évet New York polgármesterével, Michael Bloombergel.

Aki szilveszterkor a Time Square-en sétálgatott, hatalmas tömegbe és világhírű sztárokba botolhatott, ugyanis Justin Bieber, Lady Gaga és Santana együtt búcsúztatta az óévet több tízezer emberrel együtt.

A polgármesternek Lady Gagára esett a választása, hogy együtt nyomják meg az új év kezdetét jelző labdát leengedő gombot. A nagy pillanat hevében Lady Gaga és Michael Bloomberg váratlanul lesmárolta egymást a több tízezres tömeg előtt.

Csak találgatni tudunk, hogy mit gondolhatott a közönség Lady Gagáról, hogy egy 69 éves férfivel csókolózik, bár Gagától ez a viselkedés már nem meglepő.



0 hozzászólás