Fece Dzsuzsák Balázs mellett részt vett a pénteki Liechtenstein elleni meccsen. Párja, Regina a lelátóról szurkolt neki Laczkó Zsolt kedvesével, Laurával.

Így szurkolt párjának Dukai Regina

 

A lányok a barátjaiknak köszönhetik a barátságot, ugyanis Fece jó barátja Zsoltnak.

„Együtt játszottak a DVSC-ben, és most a válogatottban is, és ő is Olaszországban játszik (Sampdoria)” – írta Regi a Facebook-oldalán. A Blikknek mesélt Lauráról, mely során kiderült, hogy már régóta ismerik egymást, hisz a lány gyakori modell a Sugarbird-bemutatókon.

„A Brescia–Sampdoria mérkőzés után lett szorosabb a barátságunk. Amikor a fiúk edzőtáborban készültek az olasz bajnokira, Laura átjött hozzám, együtt főztünk, és sokat beszélgettünk” – nyilatkozta a napilapnak.

A szőkeségről megtudhattuk, hogy most először volt válogatott mérkőzésen. Kedden a két lány Reginél (szushi és popcorn társaságában) nézik a meccset, amit a fiúk Lengyelországgal mérkőznek meg, hiszen ezen a meccsen már Laura kedvese, Zsolt is játszik majd.



2 hozzászólás