♣♥Sztárok♥♣

Sztárokról a legfrissebb hírek!Első Kézből!:)

sztárok
Feedek
Megosztás
HTML

HTML

Milliók előtt, élő adásban füvezett Miley Cyrus

2013. nov 12.

Lezajlott az idei EMA, és ismét megkaptuk a hónapokra elég adagot a botrányokból. Miley Cyrus, Eminem és Iggy Azalea vitték a pálmát.

Billy Ray Cyrus mindig azt mondta, szoros pórázon fogja tartani csemetéit, ennek ellenére lépten-nyomon csak lányai botrányairól hallunk. Míg Miley meztelenkedésre és drogozásra buzdítja a fiatalokat, addig a 13 éves Noah a sztrádán randalírozik jogosítvány nélkül. Az ex-Disney-csillag ismét megvédte a család hírnevét.

A minap zajlott le Amszterdamban az idei EMA-gála, ahol Iggy Azalea közönséges villantása mellett jó néhány botrány csapta még ki a biztosítékot.

A show-t Miley nyitotta, aki űrhajósnak – talán űrlénynek – öltözve magáévá tette a színpadot és elénekelte a We Can't Stopot. A VMA-n látott háttértáncosai ezúttal nem kísérték el – egyikük a show után egyébként idegösszeroppanást kapott -, de a magát művésznek tituláló közszereplő talált magának új társat egy törpe személyében, akivel egymás fenekét náspángolták. Az előadás közben az énekesnő a fekete ruhás lány melleit is „megnyaldosta”.

A produkció nem mindenkinek tetszett

Miután Cyrus leszerepelt, az LMFAO formációból ismert Redfoo vette át a főszerepet, aki egy szál fecskében vezette tovább a műsort. A zenész felkonferálta Robin Thicke-et, aki Iggy Azaleával szórakoztatta a közönséget. A fellépés után átadták az első díjakat, majd Katy Perry előadta új slágerét, az Unconditionallyt. Később a Kings of Leon és Bruno Mars is felléptek.

Talán sokan meg sem lepődtek azon, hogy a show Miley körül forgott, hiszen a VMA-n sajnos feledhetetlent alkotott, amit most igyekezett felülmúlni. A Wrecking Ball előadása alatt a szemcseppektől zokogó arcát láthattuk a háttérben, amíg a színész-énekesnő próbálta átadni érzéseit a porondon a közönségnek. Később ugyanezen dal videójáért – melyben egyébként egy szál semmiben szerepel – átvette a legjobb klipnek járó díjat, miután milliók szeme előtt előkapta táskájából füves cigijét és rágyújtott, aztán emelt fővel lesétált a színpadról. Hatalmas tapsvihar és ováció kísérte őt magasztos léptein.

 

A díjátadón fellépett még az Imagine Dragons, az Icona Pop, és Eminem is, aki több trófeát is begyűjtött a nap folyamán. A riporterek persze nem bírták ki viszályszítás nélkül, majd elmesélték a rappernek, hogy Afrojack csúnyákat mondott róla a háta mögött, mire a Rap God előadója többször is visszakérdezett – talán kicsit arrogánsan, lekezelően -, kiről is beszélnek, ő ugyanis sose hallotta a fickó nevét.


33 hozzászólás

Miley Cyrus házassági szerződést akar

2012. dec 1.

Legyen bármennyire is szerelmes, vannak dolgok, amelyeket Miley Cyrus nem szívesen hagyna vőlegényére válás esetén.

Miley Cyrus házassági szerződést akar

Miley Cyrus az évek során több, mint 100 millió dolláros vagyont halmozott fel, éppen ezért nem tűnik butaságnak, hogy az egykori Disney-sztár Liam Hemsworth színésszel kötendő házassága előtt szeretne egy házassági szerződést kötni, amely előre meghatározza a vagyoni viszonyokat válás esetére.

Mint azonban kiderült, Miley nem elsősorban a bankszámlája egyenlegét félti annyira vőlegényétől, a sztár ugyanis leginkább azt szeretné bebiztosítani a szerződéssel, hogy nemrég hat tagúra bővült kutyaseregletén ne kelljen osztoznia Liammal az esetleges válás után.

„Féltucat kutyája van, akik az ő kicsikéi, és nem akarja elveszíteni őket”- nyilatkozta Miley egyik ismerőse a Life & Style magazinnak.

Miley a születésnapja környékén vitte haza az egyik menhelyről a hatodik kiskutyáját, és akárcsak egy újdonsült anyuka, ő is megragad minden alkalmat arra, hogy cuki fotókat osszon meg Twitterén legújabb kedvencéről. Liam tehát jobban teszi, ha aláírja a szerződést, és önként lemond a kutyusok felügyeleti jogáról, különben könnyen kivert kutyaként végezheti.

33 hozzászólás

Miley Cyrus túl sokat füvezik

2011. nov 30.

A tinisztár egy Bob Marley-t ábrázoló tortát kapott születésnapjára, és elsütött egy viccet, ami elég negatív visszhangot keltett a sajtóban.

Miley Cyrus túl sokat füvezik

 

Pár nappal ezelőtt közzétettük, hogy Kelly Osbourne szervez partit barátnőjének, az immáron 19 éves Miley Cyrusnak. A Disney-sztár buliján egy Bob Marley-tortát kapott barátaitól. Az énekesnő a finomság láttán elsütött egy viccet a drogokról, ami nem tüntette fel a tinik kedvencét túl jó fényben.

„Honnan tudod, hogy drogos vagy? Ha a barátaid egy Bob Marley-tortával lepnek meg a születésnapodon! Elhiheted, kemény füves vagy, ha ilyen ajándékot kapsz” – állította a tinisztár, aki azóta bőszen magyarázkodik, hogy tisztázza magát.

A színész-énekesnőt persze azonnal védelmezni kezdték az incidens után: szóvivője arra hivatkozik, hogy a jelenlévők átértelmezték Miley mondatát, és nem értik a szarkazmust, míg Kelly Osbourne a Twitteren keresztül világosította fel az embereket arról, hogy a Hannah Montana sztárját poénból Bob Miley-nak hívják.

A sajtóban keltett visszhangnak hála biztosak lehetünk abban, hogy legközelebb Miley kétszer is meggondolja, milyen szavakat használ mondanivalójához.




6 hozzászólás

Kelly Osbourne szervez partit a tinisztárnak

2011. nov 25.

A tinisztár Miley Cyrus november 23-án töltötte be 19. életévét, s mint kiderült, Kelly Osbourne szervezett neki meglepetéspartit.

Kelly Osbourne szervez partit a tinisztárnak

 

Miley már többször is csiripelte a Twitter-oldalán, hogy nagyon várja a születésnapját, és a sztárok körében nincs ünneplés hatalmas buli nélkül – amit nem más szervez, mint Kelly Osbourne, ráadásul hatalmas titokban.

Az E! Online arról kérdezte Kellyt, hogy milyen partit tervez Cyrus kisasszonynak: „Ez eléggé bizalmas dolog, de az egyszer biztos, hogy ez lesz a legnagyobb buli Miley életében! 19 éves, és megérdemli, hogy még sokat szórakozzon, mert ennek a lánynak hatalmas nyomás van a vállán, mivel szinte egész életében csak dolgozott, és szerintem az emberek ez idő alatt elfelejtették, hogy Miley-nak is kijár a szórakozás. Szóval az a számára a küldetésem, hogy ez a születésnapja a legjobb nap legyen az életében” – mondta Kelly.

Osbourne azt is hozzátette, hogy napokig tervezte a partit, és az is megesett, hogy este 11-ig a helyszínen volt, és azon törte a fejét, hogy mivel tehetné még jobbá az énekesnő születésnapi buliját. Meg kell hagyni, nagyon szép gesztus ez Kellytől.




7 hozzászólás

Bolondul a szexért Miley Cyrus

2011. nov 21.

Miley Cyrus, aki még mindig azt hirdeti, hogy szűz, nemrég a szexről beszélt, hogy milyen klassz és varázslatos dolog.

Bolondul a szexért Miley Cyrus

 

Miley Cyrust sohasem visszafogott, szende kislányként ismertük. Már-már hozzászoktunk fura, néha sokkoló kijelentéseihez. A minap napvilágott látott egy hangfelvétel, ahol a Hannah Montana sztárja a szexről beszélt.

„A szeretkezés igazán gyönyörű, hiszen ez az egyetlen mód arra, hogy létrehozzunk valamit, és az egyetlen dolog, ami mozgásban tartja a világot. Beszélgess erről a gyerekeiddel, meséld el, milyen varázslatos és klassz. Ha van televíziójuk, tudják, mi a szex. Nem igazán szívlelem ezt mondani a szülőknek, de már egy nyolcéves is tudja, miről van szó, akkor is, ha nem tudják, hogy tudja” – hallható a felvételen.

Miley tizenkét éves kora óta hordta a tisztasággyűrűt (ami azt jelenti, hogy házasságig nincs szex), de mióta együtt van mostani barátjával, Liam Hensworthszel, a gyűrűnek nyoma veszett.

Vajon mit akart elérni Miley ezzel az üzenettel? Talán ezzel is bizonyítani szeretné, hogy ő már bizony egy érett, felnőtt nő.




2 hozzászólás

Miley bekerült a Guinness Rekordok könyvébe

2011. nov 21.

Miley Cyrus ismét bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, ami ennyi idősen nagy teljesítmény, hiszen 2008 óta már ötödjére kerül be a rekordok közé.

Miley bekerült a Guinness Rekordok könyvébe

 

Miley Cyrus ismét bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, ami már sikerült neki 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben is, úgyhogy régi ismerősként köszön vissza az oldalakról. Sikerei miatt a The Best of Both World turné még három évvel ezelőtt rekordot döntött, hiszen a koncertfelvétele sokáig a legtöbb pénzt hozó turnéfilm volt: mindössze két hét alatt 253 millió dollárt kaszált vele. Ezt a rekordot Justin Bieber Never Say Never koncertfilmje azonban idén megdöntötte.

Miley négy címen fog szerepelni az oldalakon. Az Amerikai Egyesült Államokban a legtöbb slágerlistás dallal rendelkező tinédzserként, a Twitter legnépszerűbb tinédzsereként, a leggyorsabban elért toplistás albummal rendelkező tinédzserként (hiszen önállóan már 15 évesen a Breakout szólólemezével vezette a Billboard 200-as listát), valamint napjaink legjobban fizetett tinijeként.

Lehet utálni vagy szeretni a popénekest, de az, hogy tizenkilenc évesen már ötödszörre szerepel a Guinness Rekordok könyvében, nem kis teljesítmény.




6 hozzászólás

Miley Cyrus szerelmes vámpír lesz

2011. nov 10.

A Hannah Montana sorozat egykori sztárja új szerepkörben próbálja ki magát, és szinkronizálni fog.

Miley Cyrus szerelmes vámpír lesz

 

A Hannah Montana sorozat befejezése után Miley Cyrus már megcsillogtatta tehetségét a filmvásznon, de ezt követően főként zenei karrierjére koncentrált. Úgy tűnik, most visszatér a filmes berkekbe, és a hangját adja a 2012-ben megjelenő Hotel Transylvania című animációs filmhez.

Miley Dracula lányának, Mavisnek a karakterét szólaltatja meg, aki egy tini vámpír. A fővámpír szerepében a híres komikus, Adam Sandler díszeleg. A történet szerint a legrettegettebb gróf egy üdülőt épít a rémségeknek, hogy ki tudják pihenni a fáradalmaikat a nélkül, hogy az emberek megzavarnák őket. Természetesen a bonyodalmat a túlfűtött tinédzser lány fogja okozni a történetben, hiszen Mavis éppen egy halandóba szerelmes, menthetetlenül.

A Sony új rajzfilmjének a bemutatását 2012 szeptemberére tervezik, és olyan sztárok vesznek még részt a munkálatokban, mint Steve Buscemi, David Spade, Kevin James és Cee-Lo.




0 hozzászólás

Miley Cyrus jelentőségteljes tetoválása

2011. aug 4.

Miley Cyrusról már tudjuk, hogy szereti a tetoválásokat. Ezúttal viszont egy olyan mintát csináltatott, melynek nagy jelentősége van.

Miley Cyrus jelentőségteljes tetoválása

 

Az emberek általában pénzzel vagy önkéntes munkával szoktak segíteni társaikon. De Miley Cyrus talán mások számára értéktelen, viszont annál nagyobb jelentőségű tetoválással tette meg ezt.

A 18 éves énekesnő egy egyenlő szimbólumot vésetett középső ujjára, mellyel a melegházasságokat támogatja. Tetoválását először a Twitteren fedte fel ezzel a szöveggel: „All LOVE is equal.” (Ezután úgy tűnik, hogy támogatja az amerikai alapítványt, az All Love Is Equalt is, melynek magyar jelentése: „Minden szeretet egyenlő”.)

Miley már többször is megvédte a melegeket a Twitter-profilján: „Én keresztény vagyok, és szeretlek – meleg vagy, vagy sem. Mert nem vagy más, mint a többiek! Mindannyian Isten gyermekei vagyunk!”

Cyrus kisasszonynak nem ez az első tetoválása, például a jobb fülén van egy Love-felirat, a bal melle alatt a Just Breathe, míg jobb kisujján egy szívecske.

0 hozzászólás

Miley Cyrus új házat vásárolt

2011. aug 4.

Miley Cyrus a Los Angelesben található Studio City elnevezésű negyedben vásárolt egy minden igényt kielégítő luxusvillát 3,9 millió dollárért, azaz körülbelül egymilliárd forintért.

Miley Cyrus új házat vásárolt

 

A sikeres énekes-színésznő a múlt hónapban vásárolta a tipikusan kaliforniai mediterrán stílusú palotát a már meglévő luxusvillája mellé. A házban többek között 5 hálószoba, 7 fürdőszoba, kül- és beltéri medence, gyógyfürdőrészleg, valamint konditerem is található.

A ház, csakúgy mint a tavaly vásárolt másik, nem messze található a Cyrus család központi rezidenciájától, ahol a fiatal híresség egyébként mind a mai napig él.

A villa és a hozzá tartozó birtok egyébként jól megerősített, magas védőfalakkal van körülvéve, így a szupersztár biztonságban élheti majd a magánéletét itt – feltéve, ha valaha beköltözik, hiszen egyelőre a tavaly vásárolt háza is üresen áll. Az új villáról erre a linkre kattintva található néhány kép.

0 hozzászólás

Miley Cyrus turnéja befejeződött

2011. júl 3.

Miley Cyrus koncertturnéja, a Gypsy Heart Tour tegnap fejeződött be, az utolsó fellépés Perthben volt.

Miley Cyrus turnéja befejeződött

 

Az április 29-én, Quitóban kezdődő koncertsorozat július 2-án befejeződött Ausztráliában. A 19 koncertből álló turné a Gypsy Heart Tour ('Cigány Szív Turné') nevet kapta, mellyel Latin-Amerikát, Ázsiát és Ausztráliát járta be. Miley ezzel a turnéval harmadik albumát, a Can't Be Tamedet népszerűsítette.

A Cyrus lányt édesanyja, Tish Cyrus kísérte el, viszont minden egyes kiruccanására vele ment továbbá fotósa, stylistja, fodrásza, sminkese és testőrei is.

A fellépések során a 18 éves énekesnő egyik legnagyobb példaképe, Joan Jett pár dalának feldolgozásával is megajándékozta rajongóit.

A tegnapi, egyben utolsó koncerten, Perthben egy új dalt is bemutatott, melyet két táncosának énekelt el, akik hamarosan összeházasodnak, és felhagynak a tánccal. Az énekesnő eredeti oldalán, a mileycyrus.com-on találhatóak színfalak mögötti videók és képek is, melyek a turné alatt készültek.

Miley új dalát adja elő

 


1 hozzászólás

Miley Cyrus könnyen játszotta Justin Biebert

2011. jún 23.

A 18 éves énekesnő nemrég feltűnt a The Dirt című ausztrál tévéshow-ban, ahol többek között Justin Bieberről is szót ejtett.

 

Miley Cyrus könnyen játszotta Justin Biebert

 

A Hannah Montana főszereplője, mint tudjuk, március 6-án a Saturday Night Live-ban három hírességet is eljátszott: Fergie-t, Lindsay Lohant és Justin Biebert. Elárulta, hogy szerinte egyáltalán nem volt nehéz a kanadai énekes bőrébe bújni.

 

„Én nagyon jól szórakoztam. Justint annyira szórakoztató volt játszani, bár a próbán nagyon ideges voltam. Nem hittem ,hogy jó leszek, de aztán feltettem a parókát és a buggyos nadrágot, és máris Justin Bieber lettem! Kaptál egy könnyű munkát, nem nehéz a kevés hajjal és a bő alsónadrággal helyesnek tűnni” – válaszolta nevetve, mikor megkérdezték tőle, nehéz volt-e a kanadai popsztárt eljátszani.

 

De abban, hogy Justin is olyan könnyen el tudná-e őt játszani, már nem volt olyan biztos a Disney-csillag.

 

„Nem hiszem. Neki mélyebb a hangja, és nehezebb lett volna vékonyítani. Az nagyon vicces lett volna. Nekem könnyű volt, mert magas a hangom.”

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

 

716 hozzászólás

Miley és Liam újra egymásra talált

2011. jún 20.

Miley Cyrus és ausztrál barátja, Liam Hemsworth néhány hónap után újra együtt vannak.

 

Miley és Liam újra egymásra talált

 

 

Miley Cyrus testvére, Trace Cyrus erősítette meg a hírt, miszerint húga és Liam Hemsworth újra együtt vannak – írta az Us Weekly.

 

Miley Cyrus a The Last Song című filmjében játszott együtt a színésszel, akivel egy párt alakítottak, s nem sokkal a film forgatása után már kéz a kézben látták őket együtt. A kapcsolat elég zűrös volt, többször is szakítottak. Legutóbb tavaly augusztusban, de pár hónap után a Hannah Montana sztárja rájött, hogy szereti őt.

 

A Can't Be Tamed énekesnőjét többször is próbálta a sajtó és a világháló összehozni más fiúkkal, többek között Patrick Schwarzeneggerrel, Josh Bowmannel és még a 33 éves John Mayerrel is.

 

 

 

 

 

 

 

0 hozzászólás

Miley Cyrus Nirvanát adott elő

2011. máj 4.

Az énekesnő nagy példaképnek tekinti az elhunyt Kurt Cobaint, ezért egyik koncertjén előadta a híres Smells like teen spiritet.

 

Miley Cyrus Nirvanát adott elő

 

 

Miley Cyrus már korábban is hangoztatta, hogy az 1994-ben elhunyt Kurt Cobain nagy hatással volt az életére, és példaképként tekint rá. Így az equadori koncertjén azzal tisztelgett a gitároslegenda előtt, hogy elénekelte a mindenki által ismert Smells like teen spiritet.

 

Bár a YouTube-ra felkerült videó sokakban ellenszenvet váltott ki, Miley büszkén vallja, hogy számára Kurt hatalmas inspirációt jelentett.

 

Pár héttel ezelőtt, Cobain halálának 17. évfordulóján a 30 Seconds to Mars énekese, Jared Leto is készített egy videót, hogy kifejezze mély tiszteletét az énekes iránt.

 

 

 

 

 

3 hozzászólás

Miley Cyrus

2011. ápr 1.

Miley Cyrus szülei mégsem válnak?!

Posztolta ℓσк ηєѕѕι ѕzööяηу♥ 20:50-kor

Nem bírják egymás nélkül, vagy csak színjáték volt az egész? Egyelőre csak az biztos, hogy Billy Ray Cyrus lefújta a válást!

Miley Cyrus sorozat-, és életbeli papája, Billy Ray Cyrus az egyik tévéműsorban bevallotta, hogy bár már közel volt ahhoz, hogy elváljon feleségétől, Tish-től, most mégis meggondolta magát, és készen áll arra, hogy rendbe hozzák a házasságukat! Bár a színész-énekes nemrégiben még csak arról tudott beszélni, mennyire tönkretette őt, a házasságát és a lányával való kapcsolatát Hollywood, most már úgy érzi, minden rendbejött – talán mert ő a Hannah Montana végével kikerült a reflektorfényből -, így aztán nem akarja elveszíteni a családját...

„Ejtettem a válást. Újra össze akarom rakni a családomat. Sose voltak még olyan jók a dolgok, mint most. Úgy érzem, visszakaptam az én Mileymat. Olyan, mintha ugyanaz az apa és lány lennénk, aki a Hannah Montana előtt voltunk."

– mesélte a sztár a The View című showban.

Nos, reméljük tényleg minden rendbe jön majd – már csak Miley és testvérei érdekében is!

3 hozzászólás