Mint minden díjátadón, a tegnapi MTV EMA-n sem csak a díjakat övezte nagy figyelem, a sztárok öltözékét is alaposan szemügyre vette mindenki. Voltak, akik remekül is festettek, viszont akadt olyan is, aki sajnos mellényúlt.

Az MTV EMA legjobb és legrosszabb ruhái

 

Tegnap Belfastban került megrendezésre az idei MTV EMA. Míg a legtöbb díjjal Lady Gaga térhetett haza, addig öltözéke közel sem volt ennyire sikeres, és bár Selena Gomez nem váltotta díjra jelölését, ruhája mégis csodásan festett. Katy Perry viszont mindkét téren bizonyított, hiszen díjat is nyert, és öltözéke is rendben volt.

A legszebb ruhák:

Selena Gomez volt az est házigazdája, és bár a műsor ideje alatt nyolcszor öltözött át, mégis első ruhája aratta a legnagyobb sikert. Sel ebben a habos miniben vonult végig a vörös szőnyegen, mely remekül illett kislányos bájához. A ruha mindenkinek megmutatta a lány formás lábait, melyeket még hosszabbá varázsolt ez a strasszokkal díszített platform szandál.

Bar Refaeli egy gyönyörű, uszályos miniruhát viselt, mely a magassarkúval remekül kihangsúlyozta az izraeli modell hosszú lábait, formás kebleit, valamint karcsú derekát is. Az uszály – színátmenete miatt – nem erősítette Bar csípőjét és fenekét, ezért az összhatás igazán dámaivá sikeredett, melyet a mellrész feletti rojtok még izgalmasabbá varázsoltak.

Ember legyen a talpán, aki még képes követni Katy Perry hajszínváltoztatási ciklusait! Most úgy tűnik, hogy ismét visszatért a rózsaszínhez. Azt nem tudjuk, hogy az énekesnő meddig tart ki e mellett a szín mellett, tény, hogy erre az estére remek választás volt, ugyanis így nem elég, hogy ruhájához illett, még az idén lilában és rózsaszínben parádézó díjátadóhóz is remekül passzolt. Kétségtelenül Katy volt az az ember, aki egy kis vidámságot vitt az estébe, már ami öltözékét illeti. Egy testhezálló, napszemüvegekkel díszített, aszimmetrikus pántú ruhát viselt, melyet egy szegecses, bőrhatású dzsekivel tett vagánnyá, és retro fazonú, platform cipővel bohókássá.

Jennifer Metcalfe vagányra vette a fazont. Egy metálos fekete csípőnadrágot húzott magára, mely remekül kihangsúlyozta a modell tökéletes alakját. A nadrághoz egy merész fazonú felsőt választott, mely bár mély dekoltázzsal rendelkezett, valójában nem mutatott semmit, és így igazán titokzatos és merész összhatást eredményezett. A szőrös táska és a leopárdmintás magassarkú pedig már csak hab a tortán.

Hayden Panettiere igazán elegánsan festett ebben a fekete-fehér mintás koktélruhában, melyet a mély hátkivágás tett egy kicsit merészebbé. A ruha remekül hangsúlyozta előnyeit, például karcsú derekát, és takarta hátrányait, mint a vastagabb combját. A platform magassarkú pedig kíválóan nyújtotta egyébként rövid lábait.

Jessie J egy leopárdmintás estélyit választott a vörösszőnyeges bevonulásra, mely remekül hangsúlyozta csinos homokóra alakját. Egyébként Jessie is többször átöltözött a show ideje alatt, de fogadalmát egyszer sem szegte meg, végig lapos talpú cipőben lépdelt.

A legrosszabb ruhák:

Louise Roe sosem volt egy divatikon, és ezt ismét bebizonyította. Ebben a piros overallban úgy festett, mint aki pizsamába bújt. Ezen a szörnyű magassarkú szandál, valamint a deréköv sem segített, mert ez utóbbi csak még jobban kiemelte a műsorvezető vastag derekát.

Úgy tűnik, az overall most nem jött be a sztároknak, ugyanis Katy B is hasonló sorsa jutott, mint Louise. Fekete bársony kezeslábasa rendkívül erősítette a combja és csípője környékét, viszont a cípő hibátlan választás volt, és egy megfelelőbb ruhával, még az előző kategóriába is bekerülhetett volna.

Amy Lee leginkább úgy fest ebben a szerelésben, mintha maga köré tekert volna egy abroszt. A ruha derékig még csak-csak elmegy, viszont utána már teljesen elveszett az énekesnő a sok fodor között. Ezen a trottyos csizma sem segít, melyet leginkább Jack Sparrow kapitányon tudnánk elképzelni.

És most egy találós kérdés: mi látható az alábbi képen? Nem, nem egy parabolaantenna, és nem is egy űrlény. Eláruljuk: Lady Gaga! Nem tudjuk, hogy a lédi mit érzett, mikor ezt a hacukát magára húzta, de reméljük, hogy nem fájt neki nagyon. Azt sem igazán értjük, hogyan lehet kilátni a fején elhelyezkedő cintányér mögül. Nem is számít, lényeg, hogy Gaga megoldotta valahogy, és négy díjat is bezsebelt. Gratulálunk neki, de nem irigyeljük azt, aki mellette ült.




2 hozzászólás